Hirtelen cúgos lett körülöttem, és éreztem, hogy valaki fog. Lassan felpillantok és egy szőke hajú fiút pillantok meg, aki vigyorog mint a vadalma. Én még mindig reszketek a félelem miatt, ami még bennem maradt. Nemsokára rám néz, majd megkérdezi, hogy hogyan vagyok, miközben lassan leereszkedünk. Nem tudok neki felelni. Nem jön ki hang a torkomon. Remegtem, mint a kocsonya. Szememet hatalmasra nyitottam, s úgy bámultam a semmibe. A teherautós mintha semmi sem történt volna, tovább hajtott.

- Talpra tudsz állni? – kérdezi kedvesen, közben a szemembe néz azokkal az átható kék szemeivel. Elpirultam. Hamar pirulok, sajnos. Hamarosan megjelenik körülöttünk pár ember. Van, aki ismeretlen és van, akit már ismerek. Nagy, riadt boci szemekkel nézek közbe, remegő kezekkel megmentőmbe csimpaszkodva. - Ha jót akarsz, azonnal tedd le Őt – figyelmeztette a kedves idegent Kanda, fenyegetően éles hangon. Sose láttam még ilyennek. Minden idegennel ilyen? Vagy csak miattam? Szerintem inkább az első lehet. - Letenném, de nem hiszem, hogy még tudna járni. Érzem, ahogyan reszket. – válaszolta Szöszi herceg. Kanda fújt egyet, majd nyugodtan felénk indult, de a kezét nem vette le kardjáról. Eközben megérkezett a helyszínre Lavi és Allen is. Először csak bambulva álltak ott, hogy miért vagyok egy ismeretlen pasi kezében. Nemsokára Lavi odajött hozzánk, s aggódó tekintettel figyelt engem, ahogyan az ismeretlenbe csimpaszkodok remegő kezekkel. - Ayano-chan – szólított a nevemen lágy hanglejtéssel, majd ideges tekintettel nézett tartómra. Lavi a fülemhez hajolt, s kedvesen ezt suttogta a fülembe: - Már nem kell mitől félned. Itt vagyok, és ha kell az életemmel védelek meg. – Miközben felegyenesedett a szemembe nézett. Lágyan végigsimított az arcomon. Úgy éreztem, nem hazudik nekem. Teljesen elvesztem a tekintetében. Szívemet elöntötte a melegség. Nemsokára megkeményítette tekintetét, és ránézett vigyorgó hősömre. Én kettőjük közé szorultam, és úgy néztem a jelenetet. - Ki vagy te és mit műveltél vele? – mutatott rám, miközben igyekezett felmérni Szöszi erejét. - A nevem Aoi Akira és éppen megmentettem a lány életét – mosolygott változatlanul Akira. - Megmentetted? – hökkent meg egyszerre Allen és Lavi. Kanda felvette szokásos álarcát és úgy figyelte az eseményeket. - K-köszönöm. – nyögtem ki végül reszkető hangon. – Mo-mostmár letehetsz. – Nemsokára finoman a földre eresztett, de még nem engedett el teljesen. Ha elengedett volna, akkor én a földön találtam volna magam. Lavi vette át a támogatásom feladatát. Aoi kihúzta magát és változatlanul mosolygott ránk. Magas volt. Fehér ruhát viselt, aminek az ujján párhozamban ment két kék színű csík, nyakán fehér sálat hordott. Mit ne mondjak, engem levett a lábamról, és ez sajnos meg is látszott rajtam. Kerek szemekkel vizslattam végig fel-le-fel-le közben a fejem egyre vörösödött és vörösödött. Úgy láttam Akirát, mintha csak fényben úszva csillogott volna. Lavi észrevette, hogy milyen nagy csodálattal bambulom meg Aoit. Ez nem igazán vált ínyére. Próbálta elvonni a figyelmemet. Tenyerét a homlokomra tette és próbálta megérezni, van-e lázam, habár tudta, hogy nincs. Természetesen nem volt lázam, csak egy betegség ült ki az arcomra: Elvarázsoltság. Lavi enyhén szomorkásan figyelte a tekintetemet. Pár perc elteltével észrevettem magam, majd gyorsan és viszonylag észrevehetetlenül megráztam a fejem. Rossz ötlet volt. Beleszédültem. Laviba kapaszkodtam, de gyenge kezeim és lábaim miatt majdnem a földön kötöttem ki. Lavi megtartott. Éreztem finom illatát. Éreztem, ahogyan a szíve egyre hevesebben és hevesebben ver.  - Köszönöm – hálálkodtam halkan, pirulva, közben egy gyenge mosolyt is sikerült megeresztenem felé. Pár pillanat múlva ismeretlen hangokra lettem figyelmes: - Aoi, hova tűntél? – szólította meg egy fekete hajú, barna szemű nő, kissé lihegve. Allen és Lavi egyszerre vidultak fel a nő láttán. Szemük csillogott. - Miranda! – kiáltották egyszerre a nevét. - Miranda? – mondtam halkan. Senki sem hallotta. Megpróbáltam arra fordulni. Kishíján elestem a mozdulat miatt. - Allen-kun! Lavi! Rég találkoztunk! – örült a nő, majd rám nézett.  - Ki az a kisasszony? – kérdezi kellemes hangon. Lavi rámnéz, majd vigyorogva ezt válaszolja: - Ő itt a barátnőm, Aiko Ayano-chan.- Mindenki döbbenten meredt ránk, a szájuk tátva maradt. Én elpirultam, majd elkezdtem hadonászni a kezemmel amennyire erőmből tellett, s közben mondtam: Dehogyis! Majd Lavira néztem. Tekintete egy pillanatra szomorkás lett, majd visszatért belé az eredeti vidám csillogás. Hatalmas, kínos csönd telepedett ránk. Szél támadt, ami lágyan meglengette hajunk. Hirtelen eszembe jutott, hogy el fogok késni. Nehézkesen eltoltam magam Lavitól. Kissé remegő kezekkel leporoltam magam és megigazítottam a szoknyámat és csuklómon Lavi fejpántját. Aoi közelébe mentem, majd tisztelettudóan meghajoltam köszönetet mondva. Egy perc múlva elnézést kérve elindultam a suli felé. Amennyire csak a lábaim engedték, futottam. Hamarosan a többiek is utolértek. Kissé lihegve beérkeztünk az osztályterembe, leültünk a helyünkre és már be is csöngettek az első órára. Natsumi még a tanár érkezése előtt esett be a terembe. - Natsumi! Már megint késtél? – néztem rá unott tekintettel. Még mindig remegtem kicsit, de már nem lehetett rajtam észrevenni. - Jó reggelt Ayano-chan! – vigyorgott rám Nat kedvesen. - Neked is Nati. Ma délután elmegyünk vásárolgatni? – szögeztem hozzá kérdésem. - Ma délután… lássuk csak… - gondolkozott el közben ujját ajkaihoz emelve – Rendben van. Hol találkozzunk? – fordult felém vidám szemekkel és épp válaszoltam volna, amikor belépett a tanár. - Jó reggelt gyerekek! Kezdjük is az órát! Tegnap kiválasztottuk a felelősöket. Ma a közelgő tanulmányi utakat és versenyeket beszéljük meg – tudatta velünk a mai osztályfőnöki óra témáit, közben fel-alá járkálva a padok között. - Jövőhéten biológiai tanulmányi út lesz - jelentette be Hotaka sensei. Az osztály elkezdett mocorogni. Nemsokára a sensei folytatta a beszédet. – Kis csoportokban fogjátok végezni a feladatokat. Négy felnőtt kísérő lesz ott. A Biológiatanár: Aoi Akira tanárúr. Természettan tanár: Aleistar Crowley; Miranda Lotto iskolatitkárnő és Én. – Így sorolta Hotaka sensei, folytatva a közelgő versenyekkel. Mint kiderült, a Koa tisztásra megyünk, ahol lesznek versenyek is. Ott néhány versenynél két fős csoportokra osztanak minket. Noboyuki és Én írjuk fel, ki kivel van. Félénken Noboyuki felé néztem. Pont akkor nézett felém ragyogó, vörös szemeivel. Hirtelen elkaptam a tekintetem, és kissé kipirultan kinéztem az ablakon. Éppen egy fura fickót engedtek be a kapun. Első ránézésre úgy nézett ki, mint egy vámpír. Második ránézésre is úgy nézett ki. Fekete hajában volt egy rész, ahol ősz volt. Mikor ránéztem kirázott a hideg. Nemsokára eltűnt a látókörömből. Egy rövid ideig azon tűnődtem, hogy ki is lehetett Ő.  Kicsengettek. Mint kiderült, a helyszínen fogjuk felírni a csoportokat. A következő órákban megismerkedtünk az új tanárokkal. Egyik új tanárom az én cuki Hősöm volt. Igaz, hogy az Ofő mondta a nevét, de a reggeli állapotomban még nem tudtam megjegyezni neveket. Mikor Akira-sensei belépett az ajtón, a lányok sikítozva, nyálcsorgatva ájuldoztak el a padok között. Sensei még rá is kontrázott azzal, hogy néha rákacsintott egy-egy lányra. A fiúk pedig nagyokat fújtattak, hogy mit eszünk annyira Akirán. Szegények féltékenyek voltak. A többségüknél meg is értem, hogy miért. Ahogy vége lett a tanórának, a szünetben odajött hozzám egy csapat lány, csillogó szemekkel. Azt akarták, hogy lépjek be az Akira-sensei imádó klubba. Nagynehezen lekoptattam őket. Bár szívesen csatlakoztam volna én is. Sajnos a szégyenlősségem nem enged ilyet nekem. Mikor elutasítottam az ajánlatot, Lavi szó szerint fellélegzett. Ahogy elnéztem, nem csak Ő. Pár tanóra elteltével a másik új tanárral is megismerkedhettünk. Természettani tanárunk a vámpírkinézetű alak lett. Mikor belépett az ajtón, mindenkire rátelepedett az a kínos, fojtogató csend. Hirtelen rettenetesen hideg lett a teremben. Mindenki alig várta, hogy vége legyen az órának. Kivéve két embert, akiken nem jött ki a frász. Lavi és Allen csillogó szemekkel figyelte az új tanárt, s vett részt az órán. Ezek ketten, hogy bírják ezt a fura tanárt? Úgy tűnik, erre a kérdésre nem kapom meg a választ. Nemsokára véget ért a tanítási nap. Natival megbeszéltük, hogy a sulinál találkozunk délután négykor. Még gyorsan hazasiettem, majd jöttem vissza a megbeszélt helyre. Jóval négy előtt odaértem. Hamarosan nagy zajokra lettem figyelmes. Füleltem, hogy honnan jöhetnek a kiáltások. Nemsoká megállapítottam, hogy a tetőről jön. Gondoltam megnézem, mi folyik ott. Felrohantam hát a tetőtérre. Az utolsó lépcsőn megálltam. Tétovázva kinyitottam az ajtót, s hirtelen egy emberi test zuhant elém, berepesztve a kikövezett padlót. Sikítottam egy rövidet, majd félénken megnéztem, ki van előttem. Noboyuki volt kiterülve, vérben ázva. Ledermedtem. Szemeim tágra nyíltak a borzasztó, hányingert keltő látvány miatt. Nemsokára hangos, gonosz kacajra lettem figyelmes. Egy nagy szörnyet láttam, az égen szárnyalni. Sugárzott belőle a gonoszság. Hamarosan megállt előttem, s mire észbe kaptam a karmai között találtam magam. Rémülten néztem körbe. A talajtól jó 1 km-re, lazán tartott. Enyhén tériszonyos vagyok, így rettegésem a tetőfokára hágott. - Na mi van, Sötétség Angyala? Máris kinyúltál? Azt hittem jobb lesz a móka! – szegezte Yukihoz kérdéseit, majd felém fordította ocsmány fejét – Na mi történt picinyem? Csak nem félsz itt fent? – szája gonosz vigyorra húzódott, majd elkezdett össze-vissza dobálni a levegőben. Én sikítottam torkom szakadtából, segítségért kiáltva. Maró könnyek folytak végig arcomon. Szívem hevesen vert, és a torkomban éreztem azt a nagy, idegesítően lüktető gombócot, amit a félelem hozott elő. Azt hittem, végem. Mindig is arról álmodoztam, hogy milyen lehet repülni. Hát nem így képzeltem. Pláne nem egy szörnyeteg karmai közt, akinek ha kedve szottyan rá, jó magasról lehajít, és véged. Egyszer csak valaki kiáltotta a nevemet, s felénk repült valami botszerűségbe kapaszkodva: - Ayano-chan! Azonnal tedd le te szemét! - Parancsolj! – mondta az a valami gonosz hanglejtéssel, majd felrepült nagyon magasra, egyenesen a felhők közé, majd onnan hajított teljes erővel lefelé. Hirtelen valaki megfogott. A hirtelen megállástól, mely nagyrészt a gyomromat sújtotta, hányingerem lett. Lavi megnyugtató illatát éreztem, és keze melegét, amivel tartott. Egy pillanat múlva könnyes szemmel elájultam a karjában. Lavi odaadott Allennek, aki Yuki mellé fektetett, majd indult a harcba…  Mikor feleszméltem, Lavi, Allen és számomra ismeretlennek tűnő személyek harcoltak azzal a démonnal. Úgy tűnt, hogy ez a valami legyőzhetetlen. Lassan felültem a hideg kövön, és úgy figyeltem az eseményeket. Yuki feküdt mellettem nyöszörögve. Láthatóan nagy fájdalmai lehettek. Azt kívántam, bárcsak segíthetnék neki valahogy. Mikor újra a küzdő felekre néztem, észre vettem, hogy valami más a fiúkon. Lavi valami hosszú bot végén csimpaszkodott. Allenen valami fehér gönc volt, és a kezében meg valami kardszerűség csillogott. Nagyon magasan voltak, így a többieket nem tudtam kiszűrni. Hirtelen meleget éreztem a kézfejemen, s odakaptam a pillantásom. Yuki volt az. Fogta a kezemet, s közben kedvesen nézett rám. Fekete ruháján nagy vértócsa állt, arca tele volt zúzódásokkal és karcolásokkal. Mellkasán, egy kis helyen begyűrődött a felső egy része. Bőre sápadt volt. Hirtelen megrázkódott az épület. Előttünk pár méterre hatalmas lyuk tátongott az épületben. Por szállt fel onnan. Valahogy rossz érzésem támadt. Mikor felnéztem, a démon kacagott, s nem volt körülötte senki. A mieink vannak az épületbe becsapódva. Mire észbe kaptam, ott voltam a lyuk szájánál, s néztem lefelé a sötétségbe. Nem láttam senkit és semmit, csak a nagy, tátongó sötétséget, melyet a por kavargása is erősített. Hangos kiáltásra lettem figyelmes. A szörny felém tartott. Noboyuki bicegve rohant felém, majd rám vetette magát, majd mind a ketten beestünk a félelmetes sötétségbe…