- Aiko Ayano! Aiko Ayano! - szólongatta a tanár, de a lány még mindig ábrándozott. Tanár úr megköszörülte torkát, majd Ayano füléhez hajolt, nagy levegőt vett és belekiabált.

- AIKO AYANO!!! - ettől a lány visszaszállt végre a valóságba. Szíve hevesen vert, s kapkodta a levegőt. Az osztály nevetett ezen a jeleneten, majd lenyugodtak.

- Na végre. Máshol ábrándozzon! - mondta a lánynak szigorúan majd elindult a tanári asztal felé. A lány még mindig ijedten meredt tanárára, majd körbenézett, s elpirult. Ez a lány Én voltam.

- Most pedig folytassuk az órát - szólt Hotaka sensei. Hirtelen kinyílt az ajtó, s egy tanárnő lépett be rajta. Gyorsan odasietett Hotaka senseihez, s a fülébe súgott valamit, majd kiment. Az osztály mereven figyelt, hogy mi történhetett. Kisvártatva a tanár újra nekikezdett mondandójának.

-Tehát. Ebben az évben újabb elvárások lesznek veletek szemben. Indulnotok kell versenyeken, amin lemérhetjük fejlődésetek szintjét. De erről később. Most pedig bemutatom nektek a három új diákot - indult meg az ajtó felé, majd kihajolt rajta. Nemsokára három fiú sorakozott fel.

- Mutatkozzatok be! - szólt a fiúknak

- Sziasztok! Allen Walker vagyok. Örvendek a találkozásnak, remélem jóban leszünk - fejezte be a bemutatkozást Allen egy aranyos mosollyal az arcán. A lányok elkezdtek sikítozni: Jaj de aranyooos! S közben pirultak. A harmadik copfos fiú csak fújt egyet. Én csak végigmustráltam őket, majd figyeltem tovább. Nemsokára megszólalt a második is.

- Az Én nevem Lavi - mosolygott, majd végignézett a lányokon. Csalódottan vette tudomásul, hogy nem sikítozik senki. - Remélem jóban leszünk - mosolygott tovább majd kacsintott egy „csábosat". Ennek meglett a hatása: a lányok felsikítottak. Én nem sikítoztam ugyan, de elpirultam. Lavi elégedetten mosolygott, majd megpillantott egy lányt, aki az ablak melletti hátsó padban ült. Gyorsan, semmivel sem törődve odarohant, megfogta a lány kezeit, majd így szólt:

- Hogy hívnak szépségem? - A lány döbbenten nézett, a többi lány pedig szúrós szemmel figyelte a jelenetet. Ha szemmel ölni lehetne... Nemsokára a lány, reszkető hangon bemutatkozott:

- A-a-iko A-ayano v-vagyok.

- Szóval Ayano-chan - mosolygott majd végigsimított a hajamon. Ettől csak még jobban elpirultam, s kezeim is remegtek. Egyszer csak a pillanatnak vége szakadt; a copfos fiú odament, s mogorva arccal jól fejbe vágta Lavi-t.

- Na de Yuu! Ezt most miért tetted? - fejét fogva fordult Yuu felé.

- Már meg mondtam, hogy ne hívj a keresztnevemen! - mordult fel s kardja markolatához nyúlt. Mindenki döbbenten meredt rájuk, s várta a következményeket.

- Nyugi - szólalt meg Lavi hatalmas izzadságcseppel a tarkóján. Allen zavartan mosolygott, s az osztály se tudta mire vélni ezt. Kínos csönd telepedett az osztályra. A csöndet Hotaka sensei törte meg:

- Nahát. Khmm... Kérlek, mutatkozz be te is - Yuu elindult a tanári asztal felé. Lavi kifújta magát. Mielőtt ő is visszaindult volna még küldött nekem egy kacsintást.

- Kanda vagyok - mutatkozott be mogorván, majd az osztályra nézett. Az osztályt a félelem érzése kerítette hatalmába. Feszült, kínos csönd lett. Hotaka sensei szólalt meg elsőként utasítást adva.

- Rendben. Most pedig üljetek a helyetekre! Ayano mögé Lavi ül, mellé pedig Allen. Kiyomi mögé ül Kanda - utasította az újoncokat, majd belekezdett volna mondandójába, de a csengő megszólalt.

- Következő órán folytatjuk. Mehettek szünetre.

- Szijja Ayano! - vigyorgott örömmel telten Lavi. - Úgy tűnik a sors is azt akarta, hogy mi közel legyünk egymáshoz.- mondta, majd a szemöldökét fel-le mozgatta.

- Örvendek! A nevem Allen Walker - mosolygott kedvesen a fiú - Hívj csak Allennek

- Én is Örvendek. A nevem Aiko Ayano. Hívj nyugodtan Ayanonak - mosolyogtam vissza rá, majd hosszasan egymás szemébe néztünk. Lavinak ez nem tetszett, így közbe kellett lépnie. Elkezdte a hosszú hajamat simogatni, majd befonni.

- Gyönyörű hajad van - mosolygott Lavi, s örült, hogy ismét rá figyelek.

- K-köszi - köszöntem meg zavartan a bókot.

- Bókot nem illik megköszönni. Pláne ha az igaz - kedveskedett tovább Lavi. Nemsokára nyafogó lányhangokra lettem figyelmes:

- Nekem miért nem tud így udvarolni senki?

- Ez az Ayano... tudtam, hogy csak a gond lesz vele... - szólt a másik. Közben Lavinak sikerült befonnia a hajam.

- Kész is van - tudatta velem. Meg akartam nézni a művet, s nagy meglepetésemre jó lett.

- K-köszi - mondtam meglepetten és nagyokat pislogva.

- Lavi. Nem is tudtam, hogy ilyen jól tudsz fonni - kerekedtek el Allen szemei is. Közben becsöngettek, s a tanár is bent volt már.

- Csöndet. Folytassuk az órát. Tehát...

- Elnézést a késésért! - rontott be egy lány lihegve.

- Natsumi! Már megint késett! Üljön le a helyére! - utasította Hotaka sensei. Natsumi leült a helyére, ami előttem volt.

- Már megint késtél. Amióta másik osztályból van pasid, azóta alig törődsz velem. Már rég beszélgettünk.- súgtam neki. Natsumi az első barátnőm ebben az iskolában és az óta nem is lett több barátom.

- Bocsi Ayano. Mit szólnál ahhoz, ha elmennénk vásárolni valamelyik nap?- mosolygott

- Az jó lenne... - válaszoltam

- Hé ti ott! Maradjatok csöndben! - szólt ránk Hotaka sensei, s egy krétát dobott felénk

- Elnézést! - mondtuk egyszerre.

- Majd szünetben megbeszéljük - súgta hátra Natsumi, s figyeltünk a tanárra.

Az óra unalmasan telt. Osztályfelelősöket választottunk. Az osztályfelelős Noboyuki lett, s választott maga mellé egy helyettest; nagy meglepetésemre engem. Eddig észre sem vett. Most meg engem választ helyettesének. Hirtelen elöntött a meleg, hiszen Noboyukiba már
tavaly óta szerelmes voltam.

Az első tanítási nap hamar elment. Szokásomhoz híven ilyenkor felmegyek a tetőre, leülök, és el kezdek rajzolni. Most is így tettem. Miközben belemerültem a rajzolásba, észre sem vettem, hogy valaki mellém ült.

- Szépen rajzolsz - szólalt meg kedves hangon.

- Lavi! - néztem magam mellé riadtan úgy, hogy ijedtemben eldőltem. - Hát te mit keresel itt? - keltem fel leporolva magamat.

- Még csak most vettél észre? - nevetett. - Már vagy 20 perce itt vagyok és nézlek.

- Igen? - nevettem kissé zavartan. - Én, ha belemerülök a bambulásba, vagy rajzolásba semmit sem veszek észre - „kapargattam" közben az arcom, rángatózó vigyorral.

- Értem. Mond csak...

- Igen? - néztem rá kíváncsian.

- Neked bejön Noboyuki. Igaz? - kérdezett rá komoly arccal. Én elpirultam.

- J-ja.... N-nem... Dehogy.- próbáltam menteni a menthetőt. De hiába: rólam könnyen le lehet olvasni bármit.

- Ne hazudj! Látszik rajtad - mosolygott kedvesen.

- Háth... - hirtelen elakadt a szavam, s nem tudtam megszólalni.

- De akárhogy is! - törte meg a csendet Lavi- Addig nem nyugszom, amíg belém nem szeretsz - jelentette ki magabiztosan. Én csak néztem, és most már a kijelentés miatt pirultam. Csönd lett. Én rajzoltam tovább, Lavi meg figyelt engem. Egyszer csak megszólal:

- Hogy tetszenék neked jobban? - nézett rám komoly tekintettel. Én először tanakodtam, hogy jól hallottam-e, majd rájöttem, hogy tényleg azt kérdezte. Hirtelen elpirultam, hiszen nem szoktak ilyet kérdezni tőlem. Ha kérdeznek se merem megmondani a véleményem.

- Ne aggódj Ayano-chan. Érted bármit megtennék - jelentette ki, s egyre jobban zavarba jöttem. A szívem hevesen dobogott, nem tudtam nyelni, majd lenyugtattam magam, s nagy nehezen sikerült halkan megszólalnom:

- Talán...

- Igen? - sürgetett Lavi bájos mosollyal.

- Nem tudom - próbáltam kerülgetni a forró kását, s közben néha-néha ránéztem a fejpántjára. Lavi ezt észrevette.

- Akkor próbáljuk ki ezt - mondta, majd felállt, s levette a fejpántot. Ekkor kisütött a nap, s Lavi mögé bújt. A haja csillogott a napfényben, s szám tátva maradt a látványtól. Lavi tündökölt, ahogyan a fény körülvette.

- Úgy látom ez hatásos - mosolygott elégedetten, majd a kezét felém nyújtotta, s felsegített.

- Ez már úgysem kell nekem - nézett rá a tárgyra. - Neked adom, hogyha ránézel én jussak az eszedbe - mosolygott, s a kezembe nyomta.

- Esteledik, elindulhatunk hazafelé?

- Igen - néztem zavartan rá. Majd elindultam Lavi után, s megszólítottam mihelyst utolértem. - Lavi! Köszönöm - szorongattam kezemben a fejpántot. Mint kiderült, Ő is arrafelé lakik, mint Én. Nem sokára elváltak útjaink, s Én boldogan mentem hazafelé, csuklómon Lavi fejpántjával...

Hazaérve indultam volna fel a szobámba, de Anyukám megállított.

- Kincsem! Gyere ide egy kicsit. Bemutatok valakit.

- Megyek! - kiabáltam, majd nagy örömmel léptem be a helységbe - Örv...- kezdtem el köszönni, de a mosoly hamar lehervadt az arcomról, s meredten néztem vendégünket.

- Kicsim, Ő az új „lakótársunk". Egy ideig itt marad nálunk, vendégségben - mosolygott rám Anya kedvesen.

- H-hogyan?- kérdeztem meglepetten - Remélem rosszul látok! - fűztem hozzá magamban.

- Ne hidd, hogy ez nekem annyira jó! - mordult fel vendégünk szúrós szemmel nézve.

- Ayano! Ő itt Kanda Yuu. - mutatta be Apu rá mutatva.

- Kanda, Ő itt a kislányom: Aiko Ayano - mutatott be Apa. Persze Ő nem tudhatta, hogy Kanda az egyik új osztálytársam, és mellesleg rettegek tőle, amit próbálok leplezni, így hát csak nézett, hogy mi lehet velem.

- Valaki segítsen! Kandával egy fedél alatt! Ezt nem fogom túlélni. Ezt nem fogom túlélni! EZT-NEM-FOGOM-TÚLÉLNII! Ha már beköltözik valaki, akkor lett volna Lavi vagy legalább Allen... vagy Noboyuki... Áhh! De jó is lett volna Yukival egy fedél alatt... - nyöszörögtem magamban, majd mosolyt erőltettem az arcomra, és odamentem Kandához. Ekkor Anyuék megnyugodtak, hogy mégsem irtózok tőle annyira. Hát tévedtek...

- Sz-szia. A-ayano vagyok - mutatkoztam be, közben néztem Kanda „gyilkolni tudok a szemmel" nézését, majd odanyújtottam neki a kezem, amin Lavi fejpántja volt. Természetesen Kandának feltűnt, de nem reagált semmit; majd elfogadta „nagy kegyesen" a kézfogást, s kinyögte morcosan a nevét is.

- Miért pont Kanda?!!! - kiáltottam képzeletben...

Eközben...

- Hazaértem!

- Szia Lavi! - köszönt Allen, majd meglepődött: - Fejpántod hol hagytad?

- Ja! Azt! - nyúlt a homlokához hirtelen - Ayano-nál.- közölte mintha semmiség lenne. Allen szemei elkerekedtek, majdnem kiestek a helyükről.

- Ayano-nál? Hogyan?

- Az úgy volt, hogy... - És elmesélte Lavi a tetőn történteket. Mikor befejezte Allen csillogó szemekkel nézett barátjára.

- Allen. Miért nézel így? Nagyon csillog a szemed. Mi történt? Megijesztesz ezzel a nézéssel! - hátrált Lavi, közben ijedten nézett Allenre

- Lavi! Te tényleg...

- Én tényleg?... - ismételte elhalkuló hangon.

- Tényleg SZERELMES VAGY AYANOBA? - rohanta le Allen. Ettől Lavi hanyatt esett. Kicsit másabbra számított... valami rosszabbra.

- Csak ezt akartad kérdezni? A szívbajt hozod rám! Kérdésedre a válaszom: Hát... Igen... de csak egy kicsit... - pirult el Lavi, mire Allen jól hátba veregette.

- Akkor sok szerencsét hozzá - súgta a fülébe, majd elindult a konyha felé.

- Én azt hittem, hogy csak szórakozol Ayano-val egy kicsit - kiáltotta vissza.

- Allen! Te ilyet kinézel belőlem?! - kiabált Allen után, majd leült a fotelbe, s nevetett:

- Ez a kölyök...

Ayanonál

- Ayano! Kanda! Vacsora! - kiabált fel a lépcsőn Anyu.

- Megyek! - kiabáltam, majd elindultam ki a szobámból.

- Vigyázz már! - förmedt rám Kanda, közben ingjét begombolva. Egy pillanatra elém tárult Kanda izmos felsőteste, miközben majdnem neki mentem.

- B-bocsi - dörmögtem az orrom alatt, közben „mister Mogorva" már a lépcső aljánál tartott

- Pukkadj meg! - mormogtam halkan, fintorral az arcomon.

- Mondtál valamit? - fordult vissza, gyilkolni képes szemekkel.

- Ááá! S-semmit! - visszakoztam rögtön. - Hogy a fenébe hallotta meg ezt? Hiperszónikus füle van? Vagy mi? - morogtam magamban tovább egy helyben állva.

- Ayano! Gyere már enni! Kihűlik az étel!- kiabált Anya az étkezdéből.

- M-megyek! - ébredtem hirtelen fel Kanda lehordásából, majd mentem le vacsorázni. Vacsoránál „szuper fülű" mellé kerültem. Sokszor úgy viselkedtünk, mint az óvodások: el akartuk venni a másik elől az ételt, morogtunk egymásra, néha még böködtük is egymást. Anyu ezt megelégelve finoman belém rúgott az asztal túlsó oldaláról, hogy hagyjam már abba. Természetesen nekem nem tetszett a dolog, hiszen nem csak én kötözködtem. Ez után csendben ettünk tovább. Vacsora után Anyuék mentek TV-t nézni. Én miután megfürödtem, gépeztem egy kicsit, Kanda este 8 körül lekapcsolta a villanyt.

Éjszaka zajt hallottam, de nem törődtem vele, visszaaludtam. Reggel 5 körül elkezdtem ébredezni. A Nap is bevilágított már. Kinyitottam a szemem, s leestem az ágyról...